Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor
2019. szeptember 24.

A norvégok verik az olaszokat – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 9. nap

A negyeddöntőkkel folytatódott a világbajnokág, azaz mind a négy kupában 8 csapat maradt állva. Innentől már egyenes kieséses a rendszer, a csapatok 6x16 leosztást játszanak, három szettet hétfőn és hármat kedden, a győztesek játsszák majd az elődöntőket.
Kelen Károly
2019. szeptember 23.

Egy parti, nyolc asztal

A Bermuda-kupa negyeddöntőjében egy első látásra nem különösebben izgalmas leosztás megmutatja, hogy a nyolc asztalon a licitben hozott döntések milyen elágazásokat tudnak eredményezni. Meg persze súlyos IMP-ket erre vagy arra.
Talyigás Péter
2019. szeptember 23.

Elnöki kommentár – Giannarigo Rona a friss WBF-döntésekről

Közvetlenül az után, hogy a World Bridge Federation (WBF) végrehajtó bizottságának ülésén hozott döntések publikussá váltak, lehetőségem volt a WBF olasz elnökét, Giannarigo Ronát megkérdezni ezek hátteréről.
Mezei Katalin
2019. szeptember 23.

Licitfórum – Bridzsélet 2019

A tavalyihoz hasonlóan az idei év végi Bridzsélet magazinban is lesz Licitfórum. Mezei Katalin szokás szerint öt licit- és egy indító kijátszó problémát hozott, a mi dolgunk válaszolni, ugyanis az olvasók megoldásai is bekerülnek majd a lapba!
Gulyás Dániel
2019. szeptember 22.

Új-Zélandnak majdnem sikerült – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 8. nap

Nagy izgalmakat hozott az utolsó selejtezőnap. Az amerikaiak és a svédek már rápihentek a KO-meccsekre, így Kína jó hajrával egy pillanatra élre is állt – de végül USA1, Kína, Svédország lett a hármasbefutó a Bermuda-kupában. Az utolsó előtti fordulóban a norvégok és a hollandok már elég pontot gyűjtöttek a biztos továbbjutáshoz, így a jól hajrázó lengyelek majdnem befogták mindkettőjüket. Ez a hatos már biztos továbbjutónak tűnt, csakúgy, mint Anglia, akik a 22. menetben a rivális Kínát verték, bár, ha nem teszik, az utolsó meccsen akár baj is lehetett volna.
Gulyás Dániel
2019. szeptember 21.

A norvégok lemészárolták az élen álló amerikaiakat – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 7. nap

Véget ért az utolsó előtti játéknap a selejtezőkön, és már sok csapat elbukott, azonban mindenhol van még 10-12 csapat, akik közül kikerül majd a 8 továbbjutó. A korábban sokat emlegetett új-zélandiak például már a 10.-ek. Elszállt viszont az Egyesült Államok 2, ma például Gaudeloptól kapott ki simán.
Nagyiván Gábor
2019. szeptember 21.

Elhúztak az amerikaiak – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 6. nap

Igény arra van, hogy vattacukrot egyél másnap. Erre az álmomban megjelenő értelmetlennek tűnő érdekes mondattal ébredtem, és megnéztem az órát. Nem volt messze még a hajnal, ezért a 3:20-as blues jutott eszembe. Vattacukrot nem találtam itthon, a Városliget sem volt még nyitva, ezért büntetésből nem feküdtem vissza, hanem bekapcsoltam a gépet.
Gulyás Dániel
2019. szeptember 20.

Tisztul a kép – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 5. nap

A második félidejébe fordult a világbajnokság körmérkőzéses fázisa, és máris feltűntek az élmezőnyben, vagy annak közelében azok, akiket ugyan oda vártunk, de eddig még nem mutattak jó formát. Lengyelország a középmezőnyből nagy győzelmekkel már a nyolcban van, Új Zéland is nyereget, már 11-dik, az USA2 is 12-dik, igaz, elég jelentős még a hátrányuk a bejutó helyekhez képest, a nyolcadik olaszoktól mindketten 30 győzelmi pont körül maradnak el.
Nagyiván Gábor
2019. szeptember 19.

Hasítanak az esélyesek – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 4. nap

A Bemuda-kupa 4. játéknapján a nap végére a 8 feljutó helyen nincs már nagy meglepetés, az esélyes csapatok jól tartják a frontot. Az sem lepett meg mindenkit, hogy az Egyesült Államok második csapata is lőtávolba került, ők ha lassan is, de megkezdték a felzárkózást. Guadelop viszont az olaszokon is kifogott, mert csak néhány IMP-vel maradtak alul.
Nagyiván Gábor
2019. szeptember 18.

A hét meccse – csb 2019, 1. forduló

2019-ben a világon először Magyarországon rendeznek csapatbajnokságot kártya nélkül. A 11 fordulós bridzsversenyt tableteken játsszák a Visoft Kft. LoveBridge nevű szoftverének segítségével. Az elektronikus bridzs nem csak azért jó, mert kiszűri a nemzetközi bridzséletben mindig felbukkanó csalásokat, hanem azért is, mert minden asztal minden licitjét és lejátszását utólag is követni lehet, méghozzá ütésről ütésre.